Rajz és Festészet

Amióta az eszemet tudom –pici gyerekkoromtól kezdve– rajzoltam és festettem. 4 éves koromtól már minden kezem ügyébe kerülő dologból (szalvéta, papír, viasz, drót, gyufa, agyag, stb.) és azok kombinációjából megpróbáltam térbeli állatfigurákat készíteni. Olykor minél hitelesebben lemakettezni az élőt, élettelen agyagokból.

14 éves koromban nyertem egy olajfesték készletet és autodidakta módon ismerkedtem a technikával. 18 éves koromban, egy Gödöllőn szervezett kiállításom után jöttem rá, hogy valójában nem tudok kibontakozni ebben a technikában. Letettem az ecsetet.

Egyetemi éveim alatt, miközben kerestem a múltam szálai (ti. a természet és művészet) közötti a kapcsolatot, ismét visszakanyarodtam a festészethez. Geológusként érdekelt, hogy milyen ásványi pigmenteket használtak egykori nagy festőink képeik készítéséhez. Ebből írtam diplomamunkámat is, és számos kísérleti jellegű festményt készítettem, különböző természetes kötőanyagokat és saját őrlésű ásványi pigmenteket felhasználva. Ezekben a képekben már én is benne voltam.

Faragás

17 évesen egy csavart fűz ágában megláttam egy gyíkot. Ott volt benne, én pedig fogtam egy vésőt és egy kalapácsot, hogy kifaragjam onnan. Így kezdődött… Az eszközöket nem ismertem, de minden logikusnak tűnt és végre azt éreztem, nem vagyok beszorítva a 2 dimenzióba, végre kibontakozhatok a térben! A fafaragás valami fantasztikus szabadságot és az alkotás igazi örömét adta meg számomra. Egészen egyetemi éveim elejéig voltam rabja ennek a hobbinak. A fa mellett kicsit kitekintettem a kő, az agancs és a gyöngyház faragás irányába is. De még a maszk hordása ellenére is olyannyira kezdtem fulladni a faportól, hogy úgy döntöttem, abbahagyom.

Akkor kezdtem ismerkedni a barlangászattal és volt egy olyan mondatom, hogy „Ha egyszer abbahagyom a faragást, azt hiszem, megtanulok fotózni”. Akkor ez a mondat még nagyon súlytalannak tűnt…

 


error: