FUJIFILM GFX Grand Challenge Program és a Sötétség birodalma láthatatlan fényben projekt

2022 októberében második alkalommal hirdette meg a FUJIFILM a GFX Challenge Grand Programját. Ez egy nemzetközi pénzdíjas pályázat, ahol japán zsűrik az egyes pályázók portfólióját és tervezett projektjét figyelembe véve három fordulóban jelölik ki a 15 díjazottat. Az öt „Grand” díjazott mellett tíz „regionális” díj kerül kiosztásra. Mindegyik mellé jár egy választható középformátumú kamera két optikával a program megvalósításának időtartamára. A díjazottak projektjének része egy munkájukat bemutató kisfilm forgatása is.

Az én projektem „A sötétség birodalma láthatatlan fényben” címet viselte, ami egy teljesen egyedi, úttörő jellegű fotós projekt. Témája a földalatti világ, legyen az mesterséges vagy természetes. Képeimet hosszú hullámhosszú UV fény segítségével készítem, és az így létrejövő fluoreszcenciát rögzítem. Egy olyan világot mutatok meg ezáltal, amit ilyen formában talán senki nem látott még…annak ellenére, hogy képeim nagy része Magyarországon készült, nem utaztam értük egzotikus tájakra.

Projektemmel Magyarországról elsőként elnyertem a Challenge regionális díját. Innentől 3,5 hónapom volt összeállítani egy kiállítási anyagot a kölcsönbe kapott felszereléssel.

A FUJIFILM GFX 100s középformátumú kamera nagy felbontását, részletgazdagságát, dinamikatartományát és még számos tulajdonságát, valamint az anyagi támogatást figyelembe véve, jó lehetőség volt ez a felhívás arra, hogy ez a 2019-ben megálmodott kiállítás révbe érhessen olyan minőségben, amiről eddig nem is álmodhattam.

Sötétség birodalma láthatatlan fényben (Budapest) és a Látható Láthatatlan (Miskolc) kiállítás

A fotóimból 8 kép bemutatására elsőként Budapesten a Főfotó galériájában került sor. December elejétől fél éven át a teljes képanyag (30+1 óriás UV kép) a Miskolci Herman Ottó Múzeumba költözik, ahol egy teljesen elsötétített térben, interaktív kiállítás formájában tekinthetik meg a látogatók a háttérvilágítással ellátott fotókat. Mivel témám a valóságban is világít, ezért úgy éreztem, ezzel a technikai megoldással tudnám leginkább azt visszaadni, amit én látok a föld alatt, mikor a képek készülnek.

Budapesti előkiállítás:

  • Share: